Szerintem minden embernek van példaképe, még ha nem is mondja, vagy akár nem is
tud róla. Minden ember életében van egy személy, akire felnéz, legyen az a
kedvenc filmszereplője, valamelyik családtagja, vagy akár az idős bácsi a
szomszédból. De vajon szükségünk van-e egy személyre, aki akár akaratunkon
kívül is formálja a jellemünket? A válasz véleményem szerint igen! Hiszen már
egészen kicsi korunk óta ott vannak a szüleink. Ők életünk első példaképei.
Minden gyerek kiskorában úgy gondolta, hogy amikor majd felnő, olyan szeretne
lenni, mint édesanyja vagy édesapja. Ez persze idővel megváltozik, bekerülünk
egy másik közegbe ahol más dolgokat várnak el tőlünk.
Jó vagy rossz?
Ezután dől el a legfontosabb dolog, hogy kit választunk, ez lehet életünk egyik meghatározó pillanata, ugyanis két féle lehetőség áll előttünk. A jó és a rossz! Persze ezt akkor még nem tudhatjuk, hiszen akkor a példaképünk számunkra csak egy szimpatikus személy, akinek tetszik a stílusa, viselkedése, modora. Mondok egy egyszerű példát: Bekerülünk egy bandába akár az utcán akár az iskolában. A beilleszkedéshez elvárják tőlünk, hogy olyan dolgokat tegyünk, amiket ők, például sok esetben a lopás. Ilyenkor megtesszük, amit várnak, szépen lassan mindet, s így beilleszkedünk a tömegbe, eggyé válunk velük vagy az adott banda vezetőjével. Persze az effajta azonosulást el lehet kerülni, ha még időben észrevesszük, hogy a rossz úton haladunk.A legtöbb embernek viszont nincsen gondja a példaképének kiválasztásával, jó családban, jó társaságban, jobb életkörülmények között könnyebb a választás, persze a neveléstől is függ!
Mit tegyünk, ha már választottunk?
Fontos, hogy meg kell őriznünk azt, akik vagyunk! A személyiségünket nem szabad gyökeresen megváltoztatni, hiszen azzal lényünk egy fontos darabját hagynánk elveszni. Elegendő, ha a személy pozitív tulajdonságait és néhány stílusbeli tulajdonságát vesszük át.
Végül is kell ez nekünk?
Most biztosan sok ember úgy gondolja, hogy: „Mit nekem példakép boldogulok magam is, különben is ne szóljanak bele az életembe!” Az emberi lét alapvető dolga, hogy mindenki egy célért él, keressük azt, s ahhoz, hogy megtaláljuk, kell egy kiindulópont! Ezt a kiindulópontot pont a példaképünk adhatja meg, akár az ő életcéljának folytatása, követése, vagy, hogy rávezessen egy útra, melyen megtalálhatjuk céljainkat. Szerintem ez a legfontosabb szerepe a példaképünknek életünk során, és ez az a fajta ösztönzés melyet magunkon kívül senki más nem vehet el tőlünk.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése