2014. február 23., vasárnap

Vajon a sorsunk előre meg van írva? (3.)


Az emberi élet talán legtitokzatosabb része a sors. Senki se tudja, mi miért történik. Bizonyára mindannyian gondolkodtunk már el egy különös esemény után azon, hogy ez most azért történt, mert így akartuk, vagy mert így kellett történnie. Én természetesen abban hiszek, hogy a sorsunkat magunk irányítjuk, hiszen mi másért lenne szabad akaratunk? Azonban most szeretném mind a két nézőpontot alaposabban megvizsgálni.

Sorsunk, mint egy forgatókönyv:
A sorsunk előre megírásában való hit, több mindenen alapulhat. Rengetegen hisznek a kötöttségbe, s erre még egy foglalkozás is épült, mégpedig a jóslás melynek egyik legismertebb ága az asztrológia vagy csillagjóslás. Itt a csillagok állásából próbálják megmondani a közeljövőben bekövetkező eseményeket több-kevesebb sikerrel. Szerintem ez leginkább az emberek hiszékenységén alapul, sokan kész vagyonokat képesek költeni azért, hogy halljanak egy állítólagos jövendölést. Bár ebből semmilyen kárunk nem származhat, vagy mégis? Nem minden esetben jó tudni mi vár ránk holnap, főleg hogyha valami rossz, és nem tudjuk megakadályozni.Sok ember annyira hisz ezekben a jövendölésekben, hogy akár az egész életét képes lenne megváltoztatni miattuk, így téve tönkre az addigit.

Szabad akarat = szabad élet:
Mint már említettem hozzám ez a gondolkodásmód áll közelebb, így hát ez a rész az, amit bővebben szeretnék kifejteni. Az egyik filozófiai elmélet szerint a körülöttünk vagy velünk
történő események véletlenszerűen következnek be és ebben nem játszik szerepet semmilyen előre meghatározott sors vagy esetleg fejlettebb lények, angyalok vagy istenek közreműködése. De gondoljuk csak bele! Már egészen születésünk óta sorsunkat
döntések, és különféle meghatározó dolgok veszik körül.
Ezen tényezők közé tartoznak a szüleink, barátaink (és mint tudjuk, mindenki saját maga válogatja a barátait), hogy mik szeretnénk lenni, ha felnövünk. Viszont ezeken egy határozott döntéssel bármikor változtathatunk, és itt látszik igazán, hogy miért is nem lehet előre megírt a sorsunk, hiszen ha minden úgy történne, ahogyan annak kellene, nem hibáznánk és nem kéne változtatásokat hoznunk, mert minden mindig úgy alakulna, ahogyan az meg van írva. 

Remélem mindenkinek sikerült képet alkotnia mind a két álláspontról és be tudja magát sorolni egyikhez vagy másikhoz. Gondolataimat egy idézettel zárnám:

Az ember sohasem tudhatja, kivel hozza össze a sors, vagy hogy egy egyszerű döntés - hogy a sarkon jobbra fordulunk vagy balra - néha mindent megváltoztat. Van úgy, hogy a választásaink nem számítanak. Máskor... egészen váratlan helyzetekbe sodorhatnak.
J. R. Ward


Nincsenek megjegyzések: