2014. március 28., péntek

Portfólió#2

Védőbeszéd Bánk Bán ügyvédjeként
Tisztelt Bíróság!

Azon indokkal gyűltünk ma itt össze, hogy megvitassuk Bánk bán, magyarországi nagyúr ügyét, ezen tárgyaláson. Az ügy, amelyről ma szót váltunk igen kényes és összetett. Mint azt tudjuk a feltételezések szerint, Bánk bán megölte szeretett királyunk feleségét Gertrudis királynét! Többen azt merészelik állítani, hogy látták az esetet, azonban erre még nincs
bizonyíték.
Bánk nagyurunknak rengeteg gondja akadt mostanában hazánkban, hiszen a király távollétében ő rendelkezett hatalmával, s országunk ügyes-bajos gondjaiért is ő felelt.
Ezen gondok miatt legtöbben a királynét vádolták. Egyesek szerint Bánk, Petur bán kérésére érkezett II. Endre király udvarába, s egy ideig titokban tartotta ottlétét. A királynét halála előtt többek között Melindával és Bánkkal látták.
Itt hívnám fel a figyelmet egyesek állítására, miszerint a teremből melyben Bánk és Gertrudis tartózkodtak, dulakodás hangjait vélték meghallani egyes szolgálók, kik személyazonosságukat nem vállalták a nyilvánosság előtt. Egyikük még azt is látni vélte a kulcslyukon keresztül amint Bánk egy éles, tőrnek látszó tárgyat tart a kezében.  Kiváló boncmestereink megállapították, hogy a királyné halálát valóban tőrszúrás okozta, méghozzá kettő, ami hirtelen felindulásból történő emberölésre utal. Fontos tudnunk Bánkról, hogy erkölcsileg pozitív, kifinomult lelkű, érzékeny ember, de ezen érzékenysége miatt indulati szélsőségekre hajlamos. De amíg a gyilkos fegyver elő nem kerül, nem bizonyítható ki is a valódi gyilkos.
Bárhonnan nézzük az ügyet, minden szál hozzá vezethető vissza. Ezen feltevésemet erősíti egy a Biberach lovagtól kapott információ, miszerint Bánk szeretett feleségét Melindát, Ottó, volt királynénk testvéröccse el kívánta szeretni, s ezen törekvését véghez is vitte. Viszont azt már sosem tudhatjuk meg, hogy az asszony önszántából, vagy külső kényszerre cselekedett, ugyanis az asszony halott, mégpedig az azóta már letartóztatott Ottó keze által, aki azt vallotta, hogy bosszúból követte el tettét. Itt jön a képbe ismételten Bánk nagyúr, hiszen mint azt már említettem Melinda az ő felesége volt. Bánkot roppantul megviselték a történtek így orvosaink még vizsgálják elmeállapotát.
Időközben felmerült egy az üggyel kapcsolatos probléma miszerint a királyé volt a felelős az ország nyomorgásáért. Ezt az információt a királyné ellen szervezkedő csoport egyik tagjától szereztük, aki bevallotta a csoport létezését és terveit, melyek a királyné meggyilkolásáról szóltak. A csoport többi tagja nem került elő. Ezen ügy megtárgyalását az Úr napjától számítandó második napon hoznám bíróság elé.
Ami Bánk bánt illeti, bűnössége állapota miatt nem bizonyítható, s még ő maga tanúskodni nem képes, vagy amíg egyéb bizonyíték elő nem kerül részemről Bánkot ártatlannak, a gyilkosság ügyét azonban lezáratlannak tekintem!

Köszönöm a tisztelt bíróság figyelmét!

Nincsenek megjegyzések: