Súlyos
bűnért súlyos büntetés is jár, minden rossz cselekedet valami rosszabbat von
maga után. Vajon ez a helyes igazságszolgáltatás? Szemet szemért elv, vagy enyhébb
büntetés? Ezek azok a kérdések amelyekre az emberiség már ősidők óta próbál
megfelelő választ adni és kitalálni a megfelelő büntetéseket. A büntetések
enyhülése már a Rómaiaknál elkezdődött, akik a kártérítést
helyezték előtérbe a halálbüntetés helyett. Mára pedig már olyan büntetési
formák is kialakultak, mint a közérdekű munka (1993).
Szerintem az effajta büntetések sokkal korszerűbbek és
hasznosabbak, mint a börtönbüntetés. Például ha egy ember lop vagy hazudik,
elég ha egy kis időre közérdekű munkára fogják és talán soha többé nem
követ el semmi rosszat. Viszont ha börtönbe kerül, az egész életén
át kihatással
lehet akár a későbbi munkalehetőségeire, családjára is, tehát a bűnös
szempontjából ez a jobb. De vajon ez a helyes az áldozatot nézve is? Balesetből
elkövetett
emberölésnél nem biztos, hogy az áldozat megelégszik azzal, hogy a
bűnöst közmunkára fogják!
Itt persze gondolkodhatunk úgy mint Dante hogy a pokolban majd mindenki
megkapja a büntetését,
de lehet jobb biztosra menni, és megbüntetni még a földi
életében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése