Tőlem a helyesírás mindig is nagyon távol állt. Soha sem
szerettem. Lehet azért, mert nekem nem jött úgy a semmiből ez a sok szabály,
mint másoknak, talán hiányzott belőlem az a bizonyos készség, nem tudom, de
ezen érzéseimtől most szeretnék eltekinteni, mivel így tiszta
lappal kezdhetek neki a helyesírás fontosságának vizsgálatához. Először a
helyesírás fontosságáról szeretnék beszélni,majd kitérnék a
szerintem legbosszantóbb szabályra is.
A helyesírás elsősorban azért lehet fontos, mivel tükrözi anyanyelvünk szépségét, ami jelzi hovatartozásunkat, így tehát egy magyar embernek illik „tudnia” magyarul. Fontos lehet munkánk során is, mutathatja tudásunk szintjét, és ezáltal képzettségünkre is utalhat az adott munkában.
Véleményem szerint ez az egyik legnehezebb és legfeleslegesebb szabály a j és ly megkülönböztetése. Több száz olyan szó van amelyet ezen két betű valamelyikével kell írni. De vajon ki az, aki mindegyiknek tudja a pontos helyesírását? Senki, és bár vannak rá szabályok, de olyan sok és sokféle hogy azokat is kész kihívás megtanulni, de persze semmi sem lehetetlen! Hallani lehet olyan hírekről melyek szerint eltörlik e két betű közti különbséget, de ez egyenlőre még nem biztos. Én személy szerint örülnék neki ,mivel sokszor meggyűlt a bajom ezen két betű használatakor.(Ezen szöveg megírása közben is)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése